Magunkról

about-us-1.jpg

Bemutatkozás

A CABTOR Kft. elsősorban elektromos elosztó, vezérlő és kapcsoló berendezések összeszerelésével, tesztelésével és üzembe helyezésével foglalkozó vállalkozás. Emellett mechanikai berendezések, szerelvények összeszerelésével is foglalkozunk. Jellemzően a Megrendelőink által biztosított műszaki dokumentáció alapján a szereléshez szükséges anyagokat megvásároljuk, majd a félkész vagy készterméket a leghatékonyabb szerelési módszerek alkalmazásával összeszereljük, teszteljük, csomagoljuk és Megrendelőink által meghatározott helyszínre szállítjuk, külön igény esetén üzembe is helyezzük.

Kiemelt munkafolyamataink

  • Mechanikai összeszerelés, szegecselés, készülékezés
  • Vezetékdarabolás, kábeldarabolás
  • Többeres kábelcsupaszolás
  • Csatlakozó sajtolás
  • Kábelköteggyártás
  • Sorozatgyártás LEAN elvek szerint
  • Egyedi szerelés, komplex mechanikai és elektronikai összeszerelés, igény esetén ESD védett felületen
Társaságunkat 2017-ben alapítottuk, de összeszerelői munkaszervezésben már több, mint 22 éves tapasztalatot szereztünk. A cég alapítói emellett szerelési tevékenységgel összefüggő egyéb magánvállalkozásaikat már hosszú évek óta sikeresen működtetik.
web2.jpg

Szervezetünk

Jelenlegi szervezetünk a mindenkori vevői igényekhez igazodva 30-40 fő között változik. A váratlan Vevői rendelési csúcsigényeket alvállalkozóink bevonásával tudjuk lekezelni. Az árajánlatok kidolgozásához rendelkezünk kellő szaktudású villamos - és gépészmérnök végzettségű kollégákkal, technikusokkal, beszerzőkkel. Az elnyert munkák megvalósítását 2 műszakos munkarendben, ózdi telephelyünkön, szerelés irányításban gyakorlatot szerzett vezető kollégákkal, motivált szakmunkásokkal és betanított munkatársakkal valósítjuk meg. Folyamatosan bővítjük és képezzünk csapatunkat.
A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
Részletes leírás Elfogadom